Élő történelem óra és nyíltnap

Élő történelem óra és nyíltnap

Dallal köszöntöttük azokat a leendő első osztályosokat, akik felkeresték 2018. március 10-én szüleikkel együtt iskolánkat. Szép kitűző került a kabátkájukra, melyen mindenki olvashattak:  – Első osztályos leszek! Béndek Marika rövid kézműves foglalkozásra csalogatta őket. Addig a többi osztályteremben is egyedi készítésű 1848-os zászlók készültek, melyet a nap lezárásaként egy emléktúra keretében kihelyeztünk az emlékparkba. De ne fussunk annyira a hírek végére, hiszen a nap fénypontja az “élő történelem óra volt a Vértes Huszáregyesület tagjaival. Két lovas huszár és 4 dragonyos tartott előadást iskolánk diákjai, pedagógusai és a nyílt napra érkezők számára. Láthattuk a 10 elhíresült kardvágást, gyalogos gyalogos elleni csatát, lovas gyalogos elleni ütközetet, és részletesen bemutatták számunkra az öltözetük valamennyi elemét. Linczenbold Maximilien néptánc oktató tanár úr 1848-as verbunkkal ékesítette a napot, melyhez néprajzi előadást is tartott. Az interaktív előadáson a gyerekek bátran kérdezhettek, megfoghatták a fegyvereket, felvehették a csákókat és a harci sisakokat. A korhű öltözetben előadott látványos műsornak igazán szép hátteret adott a műemlékvédelem alatt álló iskolaépület. Igazán különlegesre sikeredett ez a projektnap.s reméljük, hogy a vendégeink szívesen választják majd a mi iskolánkat!

További képeket megtekinthetnek a galériában.

Vissza a Hírekhez